(Source: fuckyeahjoliepitt)

Reblogged from illusionsatnight, 30,073 notes, January 11, 2012

eddig nagyszerűen haladok az amerikai kalandokkal, pedig ha úgy vesszük, még meg sem érkeztem.

reggel, berlintől és sörtől kómásan ébredtem, majd futottam lisztferihegyre, ahol fel is pattantam egy löket kávé utan az (elvileg) new yorki JFKre tartó fémdobozra.

ott összesen egy óra kellett ahhoz, hogy öntudatlanul is kikezdjek egészen komolynak nevezhető utazástörténetem első kettő hetero(!) stewardess férfiúival, akik nem mellesleg afroamerikaiak voltak. nekem le sem esett, milyen strange azt elemezni nekik - miközben tágranyílt szemekkel esdeklek egy újabb adag koffeinért - hogy én kizarolag a hosszú és fekete kávét szeretem.

szerencsére a humorérzékük a helyén volt, később nagyszerű támaszt nyújtottak halálfélelem közben. 

akkor beszéljünk arról is! ugyanis 11 órányi kimerítő utazás utan mar megjent a képernyőn az ígéretes, 15perc múlva new yorkban vagyunk felirat, mire kapitányunk eldörmögte, hogy pretty serious a hóhelyzet, ezért irány Boston. én nagyszerű hullámvasút-alternatívaként tekintettem a történetre, amíg az előttem az életéért imádkozó pasasról ki nem derült, hogy pilóta.. senkinek nem kívánom az érzést, bar anyukám mottója alapján “a csúcson hagytam volna abba”, hiszen megis olyan pár napot zártam, amikre kizarolag szeles mosollyal tudok visszagondolni. nem csak nemzetközi karrierem áll csúcsán, de meg az “are you a modell?” őszintének álcázott, hízelgő kérdést is megkaptam, aminek a hátterszandekokat való sejtéstől függetlenül is, de hízott a majam és vigyorgott a szám széle.

és most itt vagyok, életrajzomba lejegyezhetem, hogy órákon az bámultam Boston csodás fényeit (elsumakolva a tényt, hogy mindez egy esős repülőgépes ablakon keresztül, halalunalmamat fentebb említett stewieknak való fecsegessel és veszhelyzetre tartalekolt gumimacik felemesztesevel enyhitetve történt)

de hat mindig azt a bright side-ot kell néznünk, és bar összesen 2 rövidnadrág és egy hétre elegendő atléta van nálam, boldogan dőlök el egy kompenzaciokent a repulorol einstandolt piros takaró alatt, csomagomban rejtőző fogkefemre várva a 3 Celsius fokos Boston nagyszerű repterenek csomagkiadojanal, a free wifi előnyeit élvezve.

XO, a kaland meg csak most kezdődik!

eddig nagyszerűen haladok az amerikai kalandokkal, pedig ha úgy vesszük, még meg sem érkeztem.

reggel, berlintől és sörtől kómásan ébredtem, majd futottam lisztferihegyre, ahol fel is pattantam egy löket kávé utan az (elvileg) new yorki JFKre tartó fémdobozra.

ott összesen egy óra kellett ahhoz, hogy öntudatlanul is kikezdjek egészen komolynak nevezhető utazástörténetem első kettő hetero(!) stewardess férfiúival, akik nem mellesleg afroamerikaiak voltak. nekem le sem esett, milyen strange azt elemezni nekik - miközben tágranyílt szemekkel esdeklek egy újabb adag koffeinért - hogy én kizarolag a hosszú és fekete kávét szeretem.

szerencsére a humorérzékük a helyén volt, később nagyszerű támaszt nyújtottak halálfélelem közben.

akkor beszéljünk arról is! ugyanis 11 órányi kimerítő utazás utan mar megjent a képernyőn az ígéretes, 15perc múlva new yorkban vagyunk felirat, mire kapitányunk eldörmögte, hogy pretty serious a hóhelyzet, ezért irány Boston. én nagyszerű hullámvasút-alternatívaként tekintettem a történetre, amíg az előttem az életéért imádkozó pasasról ki nem derült, hogy pilóta.. senkinek nem kívánom az érzést, bar anyukám mottója alapján “a csúcson hagytam volna abba”, hiszen megis olyan pár napot zártam, amikre kizarolag szeles mosollyal tudok visszagondolni. nem csak nemzetközi karrierem áll csúcsán, de meg az “are you a modell?” őszintének álcázott, hízelgő kérdést is megkaptam, aminek a hátterszandekokat való sejtéstől függetlenül is, de hízott a majam és vigyorgott a szám széle.

és most itt vagyok, életrajzomba lejegyezhetem, hogy órákon az bámultam Boston csodás fényeit (elsumakolva a tényt, hogy mindez egy esős repülőgépes ablakon keresztül, halalunalmamat fentebb említett stewieknak való fecsegessel és veszhelyzetre tartalekolt gumimacik felemesztesevel enyhitetve történt)

de hat mindig azt a bright side-ot kell néznünk, és bar összesen 2 rövidnadrág és egy hétre elegendő atléta van nálam, boldogan dőlök el egy kompenzaciokent a repulorol einstandolt piros takaró alatt, csomagomban rejtőző fogkefemre várva a 3 Celsius fokos Boston nagyszerű repterenek csomagkiadojanal, a free wifi előnyeit élvezve.

XO, a kaland meg csak most kezdődik!

0 notes, October 30, 2011

Reblogged from lydiafinlandia-deactivated20120, 2,210 notes, October 22, 2011

amikor a sárga cetli a szemedbe köp, és annyit mutat: you lose!
utálom az egészet. undor kavarog

0 notes, October 7, 2011

tylerhwillis:

Via www.sexanddesign.com

…akkor én el is mentem aludni!

tylerhwillis:

Via www.sexanddesign.com

…akkor én el is mentem aludni!

(Source: tylerhwillis)

Reblogged from helloszabi, 26 notes, October 3, 2011

úgyis csak egy sóhaj marad

túl nagy a csönd, túl sok minden van a felszín alatt. tehetetlenül fekszek egy sztrádán, fényeket látok, hangosan mennek el mellettem, bennem minden kavarog és nem tudok megmozdulni. soha, semminek sem kerül pont a végére.

egy ötlet volt, most mellettem vesz levegőt. pedig a lehetetlen igenis létezik. sebet piszkálok, de úgy sem gyógyulna soha. egy pillanatban ragadtam, először nem kellett, de annyira ragaszkodtam hozzá, hogy most már nem tudok kimászni belőle.

bezárkóztam az agyam egy emeleti szobájába. idegenek költöztek be, még sosem láttam őket korábban. szabadon garázdálkodnak az épület többi részén. rémületes zavart és tompa zajt érzek. tologatják, cserélgetik a dolgokat a fejemben.

patchwork? lassan elhiszem. nem tudom, hogy melyik vagyok én, melyik jövevény. gyűlölöm! pedig sosem akartam azonosulni. 

miért kell így lennie?

csak egy percet kérek! egyetlen percet, gondolatok nélkül.

0 notes, October 3, 2011

0 notes, October 2, 2011

0 notes, October 2, 2011